Blazsó Domonkos

 

Blazsó DomonkosBlazsó Domonkos 1977.12.01-én született Budapesten.7 évesen kezdett zongorázni Csurka Magda vezetésével.
1992-ben felvételt nyert a Szt.István Zeneműv. Szakközépiskolába, zongora szakra, ahol Nagy Annától és Gulyás Istvántól tanult. 1994-ben kezdett énekelni Baghy Emilia irányitásával. 1997-ben a Budapesti Dalversenyen I. helyezést, majd az Ádám Jenő Nemzetközi Dalversenyen III.helyezést és különdíjat szerzett. Ugyanebben az évben felvételt nyert a stuttgarti Hochschule für Musik und Darstellende Kunst oratórium és dal szakára, ahol Prof. Bruce Abeltől tanult. Ebben az időszakban Dietrich -Fischer Dieskau kurzusait is látogatta. 1999-2003-ig kisebb megszakításokkal a Honvéd Férfikar tagja és szólistája. 2005-től a Magyar Rádió Énekkarában folytatja munkásságát, 2012-től pedig a Nemzeti Énekkar tagja. Számos produkcióban vett részt Magyarországon és külföldön mint szólista. 2010-től az Purcell kórus tagja és szólistaként is gyakran lép fel az együttessel. Alföldi Mária tanárnő segítségével folyamatos szakmai továbbképzésben részesül.