Kiss Bori

 

Kiss BorbálaA Budapesten született énekesnő a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusával lépett először színpadra, és attól kezdve nem is jött le onnan. Tanulmányait később a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében folytatta. Változatos hangszeres (zongora, gordonka, harsona) tanulmányok után az énekesi pálya mellett döntött.

V. Molnár Judit, Fodor Beatrix, majd Bakos Kornélia és Markovics Erika növendékeként hamar ott találta magát a hazai zeneművészeti élet számos kiemelkedő színpadán, sőt, mind gyakrabban vendégszerepel külföldi koncerteken is változatos profilú fellépőként. A fiatal, ígéretes mezzoszoprán énekesnővel egyre több neves hazai és külföldi produkcióban találkozhatunk oratórium - és operaénekesként egyaránt. Láthattuk a Fesztivál Színházban bemutatott Hattyúlovagban, a Budapesti Wagner-napokon a Nürnbergi Mesterdalnokok inasaként, illetve a Nemzeti Filharmonikusok ifjúsági előadásán Csemiczky Miklós Brémai muzsikusok meseoperájának egyik főszerepében is.
A Nemzeti Énekkar tagja, a Honvéd Férfikar hangképző tanára, állandó kisegítője a Magyar Rádió Énekkarának és rendszeres közreműködője a Purcell Kórusnak.